,,Merj beszélni róla!’’-avagy interjú egy 17 éves lánnyal, aki sok nehézségen ment keresztül, de nem adta fel, hisz mindig van remény egy új esélyre!

,,Merj beszélni róla!’’-mondja Láng Veronika, egy 17 éves leányzó, aki fiatal kora ellenére többször is nemi erőszak ‘kísérleteknek’ volt áldozata, s mégis úgy döntött, hogy nem folytja magába a bánatát, s nem lép az önmarcangolás végtelen útjára, hanem megpróbál hangot adni a történetének, ezzel is közelebb kerülve a lelki felépüléshez és teljességhez. Méghozzá nem is akárhogy szólalt meg! A Szertelen-kék Alapítvány 2016-os zenei-alkotói pályázatán indult, melynek idei egyik témája a bűnmegelőzés volt, ahol Veronika saját tapasztalataiból álló rapszöveggel nyűgözte le a zsűrit és megosztott fődíjat nyert.

Amikor először hallottam az Esélyt, könnyek gyűltek a szemembe, s rengeteg érzés kavargott bennem. A dal szövege egyszerre volt megrázó és csodálatos: szomorúság fogott el, ha belegondoltam, hogy ez a lány, aki nem lehet nálam sokkal idősebb, miken ment keresztül, de emellett ott volt a csodálat és kis mértékben a büszkeség is, annak ellenére, hogy soha nem találkoztunk azelőtt, de ez a lány, akit ilyen traumák értek, felállt és kihúzta magát, akkor talán még van remény, hogy ez a világ nincs teljesen veszve. Mert engem ez mélyen megérintett, s olyan szinten inspirált, hogy úgy éreztem tennem kell valamit, hogy minél több emberhez jusson el ez a történet. Egy történet egy lányról, egy bátor és tehetséges lányról, akinek sikerült túljutni a mélyponton, s példaértékű viselkedésével rengeteg embernek segíthet. Engem inspirált és elgondolkodtatott. Neked lehet erőt ad, vagy motivál.

Lelki vagy testi bántalmazás, terror. Családon belüli vagy nemi erőszak. Ismeretlen zaklatók, fenyegetések. Gonoszkodó és gúnyolódó rosszakarók. Testet rázó zokogás, sebhelyek, rémálmok és életre szóló megrázkódtatások. Szörnyűség szörnyűségre halmozva, de sajnos ezek mindennapos események, amelyek többségéről sejtésünk sincs! Ezen érdemes elgondolkodni. De ez az interjú most nektek szól! Meg mindenkinek, akinek szüksége van egy kis reményre, hogy igenis van ,,Esély. Ami az új életet jelenti, s azt, hogy a múltad megtanulod kezelni.’’. 

Legelőször is gratulálni szeretnék, a dalod szerintem nagyon őszinte és sok embernek fog a szívéhez nőni. Nos, akkor vágjunk is bele. :)

Nagyon szépen köszönöm!

Kezdetnek, lenne egy kérésem, mivel nem szeretnék számodra kellemetlen vagy sértő, esetleg túlságosan tolakodó kérdéseket feltenni a történettel kapcsolatban, elmesélnél te annyit, amennyit szeretnél belőle? Hogy tisztában legyen mindenki a dalod hátterével.

Igazából háromszor történt meg velem a "dolog", és mindhárom "eset" három különböző személytől. A dalban igazából egy 4 évvel ezelőtti esemény történéseit fogalmaztam meg, illetve, annak következményeit és, azt, hogy hogyan lehetne "túllépni" rajta.

Lehet, hogy a következő kérdés egy kicsit durva lesz, de sajnos, tudva azt, hogy az ilyen esetek nagy részét nem tudják feldolgozni az elején, szeretném felhívni az emberek figyelmét arra, hogy igenis lehetséges feljönni a mélypontból! Szóval a kérdés az lenne, hogy az eset után felmerült-e benned az öngyilkosság gondolata? Vagy egyéb módja az önbántalmazásnak? Mi segített rádöbbeni arra, hogy ezt be kell fejezned?

Igen, felmerült bennem az öngyilkosság gondolata, és volt öngyilkossági kísérletem is, ami majdnem sikeresen végződött. És   az önbántalmazásnak egyik módjaként a vagdosást "választottam". Amikor már tényleg csak az utolsó fázisoknál tartottam az öngyilkossági kísérletnél, eszembe jutott Anyukám. S az, hogy lehet, hogy ő lenne az egyetlen, akinek hiányoznék, de neki nagyon.  Így nem tettem meg.

Annak nagyon örülök, hogy sikerült rájöjj arra, hogy a legjobb döntés számodra az, hogy megpróbálsz túllépni a dolgokon, anélkül, hogy ártanál magadnak. S miért döntöttél hirtelen úgy, hogy közel 4 év után tárod fel ezt a titkot a családodnak? Mi ösztönzött erre a döntésre, mi adta a végső löketet úgymond?

Talán azért, mert idén márciusban törtek felszínre az emlékek. A végső löketet az adta/adhatta meg, hogy volt egy fiú aki elkezdett "udvarolni", s a "közeledésében" hasonlóan viselkedett, mint az a bizonyos illető 4 évvel ezelőtt.

Ez tényleg nagyon felkavaró lehetett számodra. De miért nem mondtad el akkoriban/hamarabb? Mi tartott vissza? Mert az anyukád 4 évvel ezelőtt is ott volt melletted, gondolom. Féltél, vagy netalán más érzések kavarogtak benned, amit nem mertél felszínre hozni?

Azért nem mondtam el, mert elfojtottam magamban a történteket. Rengeteg érzés kavargott bennem az események után. Szégyelltem magam, nagyon féltem, hogy mi lenne akkor, ha kiderülne.

Sokan mondják a szégyent, s sokan nem is értik miért van ez, de lányként egy kicsit átérzem-messze nem teljesen-, hogy miért ezt érezted, hisz senki nem vállal fel ilyet szívesen. De hogy érezted magad, miután először beszéltél róla az embereknek/családodnak? Persze, nagyon nehéz lehet ilyesmiről nyíltan beszélni, de utána jobb lett?

Nagyon-nagyon nehéz volt róla beszélni. Igazából sokkal rosszabb volt az utána következő időszak, ugyanis folyamatosan jöttek elő újabb és újabb emlékek. Azóta rémálmaim vannak, a történtekkel kapcsolatban.

A daloddal nyitottál a világ felé, magad felé, a megkönnyebbülés felé. Mit gondolsz, egy ilyen gondot mennyivel könnyebb kezelni, s túllépni rajta, ha beszélünk róla? A rémálmok nem csillapodtak a sok együttérző ember láttán?

Úgy gondolom, hogy a legelső és legfontosabb lépés az ilyen gondok esetében az, hogyha merünk beszélni róla. És ez a lépés vezet minket abba az irányba is, hogy elkezdjük "feldolgozni" a problémát, illetve, hogy túl tudjuk magunkat tenni a múltban történteken. A rémálok sajnos nem csillapodtak, de valamilyen szinten kezdem visszanyerni az emberekbe vetett bizalmamat, hitemet. (Szépen, lassan..)

Merj beszélni róla! Tulajdonképpen ez lehetne a mottód, nem? És esetleg van olyan példaképed, aki hasonlókat élt át? Ha igen, mennyire segitett neked feldolgozni a történteket? S ha ilyen nincs, akkor bármilyen tekintetben van példaképed?

Igen, lehetne. Igazából nincs példaképem. Ha lehet olyat mondani, mindig "más" volt.

Oké, oké, merj beszélni róla. Elérkezel abba a lelkiállapotban, hogy végre megvan a szükséges lelki erőd, ahhoz, hogy elmond az igaz történetet. Elmondod, de ennek következménye lesz. Szerintem a te esetedben ez teljesen pozitív irányú volt. Így van? Örülnék, ha mesélnél egy kicsit arról, hogy mégis miben változtatott meg ez az eset téged és a személyiséged?

Igen, szerencsére teljesen pozitív irányú kimenetele lett a történetnek. Rengeteg mindenben változtatott meg. Sokkal jobban odafigyelek másokra/mások érzéseire. Eddig is szívesen segítettem bárkinek bármivel kapcsolatban, de úgy érzem, hogy ez az utóbbi időben fokozódott. Az esemény/események hatására elhatározásra tudtam jutni abban a dologban, hogy mivel szeretnék foglalkozni a közeljövőben. Méghozzá mentálhigiénés szakember szeretnék lenni.

Az olyasmi, mint a pszichológus. Egyébként, abból a szempontból más, hogy a mentálhigiénés szakemberek, amikor a problémák feltárasában segítenek, akkor a legrosszabb történetből is képesek azt az egyetlen egy pozitív momentumot kiragadni, ami segít az illetőnek másképpen látni a múltat/problémát, s így elindulhatnak a feldolgozás/elengedés útján. Sajnos a pszichológusok egyfajta "protokoll" alapján mennek, s megpróbálnak minden problémát "megoldani" ugyanolyan módon.. Pedig nem lehet, mert minden ember más!

Bizalmatlanságod az emberek felé érthető, de remélem, hogy sikerül majd mindent megoldani, s olyan személyekre akadsz majd, akik újra visszahozzák a bizalmad, s boldog leszel. De beszéljünk kicsit a szenvedélyedről is. Kiskorod óta jelen van életedben a zene. Mesélnél egy kicsit erről a szenvedélyedről? Tekinthetjük ezt egy 'mentőövnek'?

Igen, az egyértelmű, hogy a zene 'mentőövként" is funkcionál az életemben. Kiskoromban először zongorázni kezdtem, majd elkezdtem autodidakta módon gitározni, s abban az időszakban kezdtem el csellózni, aminél az éreztem, hogy hivatásomként szeretném űzni a későbbiekben, de mivel megtörtént a 4 évvel ezelőtti esemény (is), ezért nem úgy alakult. Énekeltem énekkarban, most jelenleg magánénekszakon tanulok, abban a középiskolában, ahol idén érettségizni fogok. Igazából azt kell mondanom, hogy a zene az életem szerelme. Hetedik osztályos lehettem, amikor elkezdtem rap zenét hallgatni, s most adatott meg az a lehetőség, hogy el is kezdhettem művelni.

Nagyon tehetséges zeneművésznek tartalak téged! :) Lassan elérkezünk az interjú végére, de még előtte lenne pár nagyon fontos kérdésem a személyiségeddel, valamint a daloddal kapcsolatban. Teljesen lefoglal a zene vagy vannak más hobbijaid is? Milyen érzés fog el, miközben zenélsz?

Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! :) Igazából, jelenleg a zene az ami lefoglal, bár eléggé furcsa, de a tanulást is a hobbimnak tartom. Imádok tanulni, bármiről is legyen szó. Mostanában verseket is szoktam írni, remélem, hogy majd ezt a "műfajt" is a hobbimnak mondhatom. Zenélés közben, úgy is mondhatnám, hogy "nem érzek" semmit, illetve, éppen az adott hangulatot érzem és élem meg, amit számomra közvetít a zene. (Remélem, hogy azt a hangulatot a közönség is átérzi.)

Biztos vagyok benne, hogy átérzik, hisz szívvel-lélekkel játszol. De a pályázatra kitérve, honnan értesültél a pályázatról, s miért döntöttél úgy, hogy benevezel? Vagy esetleg benevezett valaki? Mennyi időt vett igénybe, s milyen volt a dal és a videó elkészítése?

Ugyanabban az iskolában tanít Anyukám, ahol tanulok, s Anyukám egyik kolléganője hívta fel a pályázatra a figyelmet. Akkor, úgy döntöttem, hogy ezt a lehetőséget meg kell ragadni, de nem tudtam, hogy milyen témáról szóljon a dal. Akkoriban nagyon sokat mondták nekem, hogy az eseményeket úgy lehetne feldolgozni, ha le is írom őket. Mivel értesültem a pályázatról, s mondták, hogy írjam le, így arra gondoltam, hogy akkor dalban kéne megfogalmazni.

Összesen egy hónapot vett igénybe az egész, értem ez alatt a videó elkészítését, a zene és szöveg megírását. A bátyám, Láng Szilárd, is sokat segített, ő szerezte a szám zenéjét, és a videót is ő szerkesztette. Nagyon nehéz volt elkészíteni a szöveget, hiszen "örültem", ha valamennyire tudtam róla beszélni.

De a nehézségek megfizetődtek, mert nemcsak neveztél, de a Szertelen-kék Alapítvány pályázatának egyik nyertesének nevezheted magad. Milyen érzés volt ott állni a dobogó legfelső fokán és elénekelni az egyik nyertes dalt?

Leírhatatlan érzés volt, mind a pályázat megnyerése, mind az, hogy "élőben" előadhattam a dalt. Nagyon nagy megtiszteltetés volt! Szinte a mai napig el sem hiszem! Hiszen a díjátadón elhangzott, hogy több mint 50 pályamű született.

Gratulálok, úgy vélem, hogy igazán megérdemelted ezt a helyezést! De elrepült az idő, s elérkeztünk az interjú utolsó kérdéséhez. Mivel remélhetőleg sok emberhez eljut majd, azok között akik ezt olvassák biztos lesznek még ebben a témában érintettek. Mit üzensz nekik Te, aki már sikeresen elindult a felépülés útján?

Azt üzenem nekik: "Merj beszélni róla!" . Mindenképpen merjenek beszélni a problémáról, hiszen az az első lépés ahhoz, hogy a későbbiekben boldog és teljes életet élhessenek.

Igazán örvendek, hogy elvállaltad ezt az egészet, és nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltál velem, több mint 2 és fél órán át! Még egyszer nagyon-nagyon gratulálok neked és remélem, hogy a továbbiakban is sikert sikerre fogsz halmozni és sikerül teljesen lezárd életednek azt a rossz szakaszát.

Nagyon szépen köszönöm a kedves és bíztató szavakat! Nagyon köszönöm Nektek ezt a két és fél órát!

Köszönöm szépen azoknak, akik segítettek az interjú elkészítésében, s főleg Veronikának, aki beleegyezett ebbe, s bátran és őszintén válaszolt a kérdéseimre. Sok sikert és boldogságot kívánok neked a továbbiakban, Veronika, hisz teljes mértékben megérdemled! Egyébként, Veronika alkotói facebook oldalát itt találjátok: https://www.facebook.com/zenerony

Kövessétek ti is!

Aki pedig a dalát szeretné még egyszer meghallgatni, a következő linken megtalálja: https://www.youtube.com/watch?v=3TrKjZD3b8E&app=desktop

Remélem mindenki aki elolvasta, egy kis segítségre, reményre lelt, vagy bátorságot és erőt adott! 

Hamarosan jelentkezem...

Addig is ölelek mindenkit!